(A kép innen)
Az utóbbi időben kicsit sikerült mindenkit megkavarnom, hogy éppen hol vagyok és kivel. Nos, januárban Egyiptomban voltam, aztán Szudánban, aztán Skóciában, aztán most március közepéig ismét Egyiptomban leledzek. A következő hetekben ezért Szudánról és Egyiptomról vegyesen fogok blogolni.
Polly egy határozatlan idejű szerződésért elhagyott engem és a Reisestipendiumot (egy gyűjtemény igazgatója lett), úgyhogy ezért én a ösztöndíjashoz csapódtam. Útitársaim száma az elkövetkezendő 7 hónapban 2 és 7 között fog fluktuálni. Kicsit mondjuk félek, hogy időközben elfogynak, mert sorba kapják a menőbbnél menőbb állásokat - az egyikük például tegnapelőtt kapott meg egy juniorprofesszori állást - szóval lehetséges szcenárió, hogy az út végére egyedül maradok... Mindenesetre most éppen mindannyian Kairóban élvezzük az életet és egymás társaságát; holnap épp Héliopoliszba készülünk, holnapután Bubasztiszba, azután pedig az oázisokba.