Az utazás előtt teljesen biztos voltam benne, hogy többször ki fognak rabolni, ellopják a telefonomat, a fényképezőgépemet, a tabletemet, a biciklimet, a nemtommimet. Ehhez képest az utazás végére érve boldogan állíthatom: mindenem megvan - már amit nem vesztettem el, így például egy csomag zoknit, a fürdőruhámat és a hálózsákom tasakját.  Sajnos az útitársaim nem voltak ilyen szerencsések. Pollynak december 24-én délután kapták ki a kezéből a telefonját, amikor a tuniszi medinában éppen egy kövér macskát fényképezett. Egy másik kollegámnak, az Arnének pedig pontosan azután öt perccel azután törték fel a kocsiját az athéni Omonia tér közelében, hogy a legutolsó vicik-vacakjaimat is kihalásztam Nyugger Brúnó csomagtartójából. Úgyhogy, mégha engem nem is loptak meg, az utazás során két országban is volt alkalmam tesztelni a helyi erők hatékonyságát, meglepő hasonlóságokat fedezve fel az eljárások menetében.

Az első bűncselekmény (December 24, Tunisz, Tunézia. Délután 3)

Aznap tértünk vissza Sousse-ból Tuniszba, és még volt néhány szabad óránk, úgyhogy jó ötletnek tűnt, hogy járjunk egyet az óvárosban. Ott sétálgattuk, fényképezgettük a festői kis utcácskákat, és örültünk, hogy olyan nyugodt, békés kis sikátorok ezek, nem úgy, mint az összes többi utca Tuniszban. Polly épp leguggolt, hogy lefényképezze a fentebb említett dagadt macskát. Én mögötte álltam. Csak annyit láttam, hogy három fiú elszalad mellettünk, és valamin nagyon nevetnek. Az egyik mintha odalépett volna Pollyhoz. Volt valami furcsa az egész szituációban, úgyhogy megkérdeztem Pollyt, mi történt. Polly felállt, és teljes lelki nyugalommal közölte: Semmi. Ellopták a telefonomat.  Csend. A következő pillanatban elkezdtünk rohanni a srácok után és teli torokból ordibálni a bámészkodóknak, hogy állítsák meg őket. A fiúk  azonban mindenkinél gyorsabbak voltak, másodperceken belül nyomukat vesztettük. A macska mindeközben teljes lelki nyugalommal folytatta tovább a mosakodást.

Az első rendőrörs

Amikor megálltunk kifújni magunkat, odajött hozzánk egy, az utcában lakó nő, aki az ablakából kinézve látta az esetet, és felajánlotta a segítségét. Nélküle így utólag belegondolva semmire se mentünk volna. Nagyon-nagyon kedves volt, nagyon sajnálta a történteket, és végig szabadkozott az eset miatt - így utólag, ismeretlenül is nagy köszönet neki! Ő volt az aki elvitt minket a legközelebbi rendőrörsre - már ha azt a csupasz falú irodát, amiben egy üres íróasztal mögött egy unatkozó, civil ruhás rendőr ült, örsnek lehet nevezni. A szoba funkciójáról csak egyetlenegy részlet árulkodott. Az unatkozó rendőrön és az asztalán kívül volt ugyanis még ott egy, a falnak támasztott pad, fölötte egy korlát, a korláton pedig egy magányosan csüngő bilincs. A rendőr minden érdeklődés nélkül hallgatta végig kísérőnk beszámolóját, majd közölte, hogy ez nem az ő körzete, hiába történt az eset körülbelül 200 méterre az irodától, menjünk át az óváros másik végébe. A kísérőnk, aki nem tudott tovább velünk tartani, felírt mindent egy papírra, és azt az útbaigazítást adta, menjünk el erre meg erre a térre, ahol valami fontos középület van, ott lesz sok rendőr, kérjünk tőlük segítséget.

Így is tettünk.

A második rendőrörs

A rendőrök a téren nagyon segítőkészek voltak, mondhatni, túl segítőkészek. Körülbelül három állig felfegyverzett úriember kísért el minket a következő rendőrőrsre. Mi úgy hittük legalábbis, hogy egy rendőrörsre megyünk - de valójában a pihenőhelyükre vittek minket, egy pici és zárt irodába, ahol éppen hat-hét kollegájuk ebédelt. Az asztalt szendvicsmaradványok és gépfegyverek borították. Ahogy mi beléptünk, az összes rendőr felpattant és felkapott egy fegyvert. Volt, amelyik kettőt.  A legtöbbjük peckesen kimasírozott a szobából, néhány bennmaradt, és a fegyverével babrált, vagy egész egyszerűen csak leült velünk szembe, és próbált úgy tenni, mint aki nem minket néz. Nekem nagyon kellett küzdenem, hogy ne kezdjek el iszonyúan röhögni a szendvicsek és fegyverek borította asztal, valamint a magukat illegető rendőrök látványától. Polly halálra váltan könyörgött, hogy menjünk ki, mert ezek még a végén véletlenül agyonlőnek. Így végül az iroda előtt vártunk egy jó húsz percet, mire nagy nehezen kiderült, hogy ismét nem jó helyen vagyunk, és  tovább kell mennünk egy harmadik irodába, ahol aztán felveszik a jegyzőkönyvet.

A harmadik rendőrörs

A harmadik iroda az előzőekhez képest viszonylag rendezettnek volt mondható. Egy jól öltözött, gőgös arckifejezésű úriember vette fel a jegyzőkönyvet, akinek barátságtalan modora idővel megenyhült, olyannyira, hogy a végén már Polly tetoválásairól és jövőbeli terveiről beszélgettek. Az úr a későbbiekben csak a "flirty Polizist" néven futott. Én mindeközben kint várakoztam, válaszolgattam a boldog karácsonyos emailekre és whatsappüzenetekre, valamint próbáltam kitalálni, hogy vajon pontosan milyen minőségben van a rendőrörsön az a bácsi, aki az egyik előcsarnokból nyíló szobában ül az ágyon - és pontosan miért is van abban a szobában egy ágy. Körülbelül félóra múlva aztán a rendőr közölte Pollyval, hogy sajnos nincs jogosultsága nyomtatni, úgyhogy jöjjünk vissza holnap, akkor egy kollegája kinyomtatja a papírt, amit aztán Polly odaadhat a biztosítónak, és minden el van intézve.

A harmadik rendőrörs - második nap

Talán keveseket lep meg a következő fordulat: másnap, amikor visszamentünk, már egy másik rendőr ült ott, és nyilván kezdődött minden előről. Megjegyzendő, hogy "flirty Polizist" is ott volt, csak nem akart minket megismerni - talán mert ez alkalommal az AirBnB-s hosztunk egyik barátja, Jacob is elkísért minket. Mindenesetre nem volt mit tenni, ismét felvettük a jegyzőkönyvet, és jót derültünk, amikor az adatfelvételnél megkérdezték Polly apjának és nagyapjának a nevét. Hogy mire kellett nekik ez az információ, arra csak akkor jöttünk rá, amikor végre elhagytuk a rendőrség épületét, és megláttuk, hogy a papír valami "Polly Hunch Gonem" névre van kiállítva. Nem értettük pontosan, honnan is jön ez a Hunch Gonem, de Jacob felvilágosított. It is your name.  Polly, your first name. Your father, Hunch, your grandfather, Gonem. (Az eredeti nevek amúgy: Hans, és asszem Johann). Tunéziában ugyanis nincsenek családnevek, hanem mindenki az apja és a nagyapja nevét viseli. Kellett némi idő, mire meggyőztük először Jacobot, majd a rendőröket, hogy nálunk mások a névadási szokások. De végül minden jóra fordult: megkaptuk a szükséges papírt, Polly pedig a biztosítótól a pénzt. Minden jó, mire a vége jó.

Az első bűncselekmény. Összegzés és kitekintés

Hogy összehasonlító tanulmányom első részét lezárjam: bár megloptak, rögtön ott termett egy helyi, hogy segítsen, aztán következett néhány órás bolyongás és három rendőrörs, sok fegyver és bekrepált nyomtató, de végül egy nappal később sikerült mindent elintézni. Tanulmányom második részében az athéni rendőrség működését veszem górcső alá. Már elkezdtem írni, szóval ígérem, hamarosan olvashatjátok mélyenszántó gondolataimat, és az összehasonlító tanulmány egetrengető, bahnbrechende, miegyéb konklúzióit.