Baelo Claudiá a modern Tarifától 22 km-re nyugatra fekszik, a tengerparton, a Gibraltári-szoros északi csücskében. A Kr. e. 2. században alapították, és alapvetően az észak-afrikai kereskedelemből élt, valamint a tonhalakból, ill. a rohasztott halakból készített szószból, az ún. garumból, amit a rómaiak (polgárjoggal vagy anélkül, szabadok és rabszolgák) képesek voltak minden napszakban, minden étkezéshez enni.

Ilyen lukakban erjesztették a halakat, mindenféle fűszerekkel összekeverve (itt egy recept, hogyan lesz igazán finom a rohadt hal). A garumkészítő műhelyek feltehetően rettenetesen büdösek voltak, és ezért általában a külvárosokban építették fel őket - Baelo Claudia esetében a külváros a tengerpart volt...

Baelo Claudia egyben spanyol utunk utolsó állomása is volt - amikor ezt írom, épp Tarifában ülök egy hotelben, és készülök a másnapi komputunkra Marokkóba. Amikorra ez a poszt megjelenik, én már Tangerben vagy Chefchaouenben leszek. Viszont annyi minden van még, amit nem meséltem el Spanyolországról, hogy az elkövetkező hetekben igyekszem a marokkói élmények mellé még 1-2 spanyol történetet is beszúrni...