Bár az eddigi pályafutásom legnagyobb részét könyvtárban töltöttem, és csak egészen picit dolgoztam terepen, még így is viszonylag sok múmiához volt szerencsém, úgyhogy, gondolnám, eléggé edzett vagyok. A palermói kapucinuskripta azonban még nálam is kiverte a biztosítékot.

Ma Palermóban jártunk, hogy jól megnézzük a régészeti múzeumot meg a pun nekropoliszt. A múzeum kétharmada felújítás miatt zárva volt, a nekropolisz pedig mire átértünk, bezárt. Vannak ilyen napok. A térképen viszont megpillantottuk, hogy a közelben vannak valami katakombák, a temetkezési helyeket pedig mindig szeretjük, szóval adta magát az ötlet, hogy átsétáljunk, és megnézzük. Amikor a bejáratnál szerzetesmúmiás képeslapokat lehetett kapni, akkor már sejtettük, hogy itt valami nagyon furcsa dolgot fogunk látni - és így is lett:

(Nem lehetett fotózni bent, a kép forrása innen)

Körülbelül kétezer szépen felöltöztetett holttest van kiállítva a földalatti folyosókon. Ott állnak szépen két sorban a falhoz drótozva (és szerintem arról szőnek különféle terveket, hogyan zuhanjanak rá az arra látogató turistára). Van külön folyosója a férfiaknak, nőknek, szerzeteseknek, papoknak, és a különféle világi méltóságoknak, mint például orvosoknak, ügyvédeknek és bíróknak. Egy külön teremben a gyerekek, egy másikban a szüzek vannak kiállítva.

A katakombák a kezdetek kezdetén, a 16. században kizárólag a kapucinusok temetkezőhelyeként szolgáltak. 1599-ben, amikor át akarták költöztetni a korábbi kripták tartalmát egy nagyobb helyre, 40 természetesen mummifikálódott szerzetes holttestére bukkantak. Mitévő legyen az ember, ha sok szép múmiát talál, morfondíroztak a barátok, hát rakjuk ki őket a falakra, kiáltott fel az egyikük. És lőn. 

A szerzetesek viszonylag hamar rájöhettek, hogyan lehet elősegíteni a természetes mummifikálódási folyamatot. A  meghalt rendtársaikat egy szárítónak (aszalónak?) becézett helyiségbe vitték, ahol is először is kiszedték a belső szerveket, majd szalmával vagy babérlevéllel kitömték. A halottakat aztán agyagcsövekből készült rácsra fektették, majd a helyiséget majd egy évre bezárták. A múmiát aztán lemosták ecettel, szépen felöltöztették, és már mehetett is a falra.

A múmiák a következő évszázadban roppant népszerűek lettek a helyi lakosság körében. Palermó előkelői addig hőbörgtek, hogy ők is a katakombák falán szeretnék végezni, hogy a szerzetesek végül beleegyeztek: megfelelő ellenszolgáltatás fejében bárki be- illetve kikerülhetett. A holttesteket a család rendszeresen látogatta, lecserélhették a ruháit, ha azok túlzottan elkopták, vagy foghatták az elhunyt ősök kezeit, ha éppen arra vágytak. Aztán a 19. század második felében kicsit szigorítottak a szabályokon, és már csak koporsóban lehetett a kriptákban temetkezni; a 20. század elejétől meg teljesen betiltották ezt a szokást. Azóta állítólag kb. változatlanul állnak/fekszenek ott a dicső palermóiak, sokan egy cetlivel a nyakukban, hogy kik is ők.

Ahhoz képest, hogy ez a gyűjtemény mennyire hihetetlenül izgalmas, csak az elmúlt években kezdték el kutatni mind a múmiákat, mind pedig az írásos forrásokat, így hirtelen semmi szociológiai tanulmányt nem találtam róla - ha valaki ismerne egyet, ossza meg velem! A hivatalos weboldal itt érhető el.