Az volt a terv, hogy Madridba érkezvén a Német Régészeti Intézetben majd jól kipihenjük magunkat, sokat blogolunk, rendszerezzük a képeinket, nagyokat eszünk, élvezzük az életet, találkozunk az embereinkkel, Mátéval és Gabival, plusz még két másik ösztöndíjassal, Asjával és Robinsonnal, közösen autót bérlünk, amit majd nem mi vezetünk, és szépen kényelmesen végiglátogatjuk a Madrid közelében lévő régészeti lelőhelyeket. Sietség és stressz nélkül.

Az elmúlt napok nagy tanulsága, hogy nemcsak biciklivel, hanem autóval se egyszerű az utazgatás, és valójában négy keréken se lehetséges napi 1-2 romnál többet megtekinteni. Egyrészt, körülbelül egy óra kikeveredni Madridból, mert körülbelül 20 sávosak az utak, és a körforgalmakból körülbelül 10 kijárat van, amit ha egyszer eltéveszt az ember, akkor a következő félóráját egyirányú utcák fogságában tölti. Aztán rosszabb esetben egy félórába telik, amíg megérkezvén találunk parkolóhelyet. További nehezítő tényező, hogy a legtöbb múzeum/régészeti park bezár kettő és négy között, szóval ha nem vagyunk ott valahol időben, akkor két (rosszabb esetben három) órát malmozhatunk. November közepe lévén hatkor már sötétedik is.

Egyik nap például elhatároztuk, hogy elmegyünk Tiermesbe, az antik Termentiába, 166 km-re északkeletre Madridtól, merthogy ott izgalmas sziklába vésett házakat látni:

aztán megyünk tovább Ermita de San Frutoshoz, a Rio Duracion Nemzeti Parkba. Hivatalosan azért terveztünk odamenni, merthogy a kápolna már a vizigótok óta, a 7. század óta ott áll, szóval több mint ezeréves, és eladhatjuk, hogy ókorászként érdekel minket. Valójában keselyűket akartunk nézni, merthogy a kolostor egy kanyon fölé épült, ahol rengeteg, rengeteg keselyű lakik:

Végülis, ahogy a képek is mutatják, sikerült megvalósítani ezt a tervet, csak annyira szoros volt az időbeosztásunk, hogy már reggelizni se volt időnk, aztán ebédelni se, és boltot se találtunk sehol - szóval végül este tízkor sikerült az elmaradt reggelit bepótolni. Addigra egyikünk-másikunk rosszul lett az éhségtől. Plusz mire az Ermitához értünk, addigra a keselyűk is elmentek aludni, és csak 1-2 repkedett ott mutatóba, pedig jobb napokon tucatjával lehet őket látni.

Szóval autóval sem fenékig tejfel az élet, illetve az ösztöndíj, úgyhogy talán még se volt olyan rossz döntést a tömegközlekedést és a biciklit választani...