Ez a poszt, ahogy a címe is mutatja, két - a szudáni és az etiópiai - vízum beszerzésének, ill. nem-beszerzésének a története, melyet a következő generációk okulásáért vetek papírra.

A szudáni vízumról anno nagyon kevés információt találtunk online. Hallottunk olyanokról, akik három-négy hetet vártak rá, meg olyanokról is, akik 3 napot. Azt csiripelték a verebek, hogy Kairóban könnyebb megkapni, mint Európában, úgyhogy gondoltuk, biztos-ami-biztos, Szudán előtt három hétig Kairóban hesszelünk, beadjuk a legelején a vízumkérelmünket, aztán a végére csak megkapjuk.

Nos, Kairóban tényleg könnyű volt vízumot szerzeni: összesen 1 nap alatt meglett. Igaz, 100 dollárba került, de onnantól kezdve, hogy szereztünk a khartoumi régészeti hivataltól meghívólevelet (ami belátom, nem biztos, hogy mindenki számára lehetséges), nem volt semmi problémánk.  Bár az az egy nap elég kemény volt. Először is sorba kellett állni félórát az űrlapért. A következő félóra az űrlap kitöltésével telt. Ez a feladat némiképp meghaladta a szellemi képességeinket, merthogy azon a papíron minden összevissza volt, néha jobbról balra, néha balról jobbra kellett olvasni, és néha lemaradt az angol fordítás. Az egyikünk addig taktikusan beállt a sorba, amíg a többiek töltötték, szóval viszonylag hamar eljutottunk a leadásáig - ám ekkor kiderült, hogy le is kellett volna fénymásolnunk. Úgyhogy kezdhettük mindent előröl. Sorban állni sosem kellemes, de itt pláne nem volt az: körülbelül 100 ember volt rajtunk kívül a kb. 30 nm-es teremben, úgyhogy a  pozíciónkat aktívan kellett védelmeznünk. Ha egy pillanatra elgyengültünk, rögtön elénk furakodtak. Mindenesetre sikerült valahogy beadni a papírokat, amiket aztán visszakaptunk egy csekkel, amit (sorbanállás után) be kellett fizetni, majd (sorbanállás után) visszaadni a bizonylatot és a papírokat. És várni. Várni. várni. várni. várni. 7 órán keresztül várni. Még szerencse, hogy volt a nagykövetségen belül egy kifőzde... De 7 óra után meglett a vízum. Az útlevelünket ugyan első körben egy másik európai csoportnak adták oda, de ez már csak részletkérdés volt.

Máté ugyanezt meghívólevéllel Londonban csinálta végig - neki 3 napjába és 55 fontjába került. Vagyis ha van az embernek meghívólevele, akkor viszonylag gyorsan lehet Szudánba vízumot szerezni. Legalábbis Londonban és Kairóban. Egy bázeli kollégánk is csatlakozott hozzánk Szudánba: ő Bázelből Berlinbe postázta az útlevelét, és neki hosszú hetekig ültek rajta: 1 nappal az indulás előtt kapta kézhez.

Szóval, a szudáni vízum, amitől rettegtem, gyorsan és fájdalommentesen meglett. Az etióp vízummal sajnos pontosan a fordítottja történt. Egészen január közepéig meg voltam róla győződve, hogy mi sem könnyebb, mint etióp vízumot szerezni. Akivel beszéltem, mindenki a reptéren vette, bár ijesztgettek, hogyha Szudánból repülünk, akkor lehet, olyan terminálra érkezünk, ahol nem lehet vízumot venni. Éppen ezért olvasgattam utána a neten, és úgy tűnt, végszükség esetén Kairóban szupergyorsan kiállítják, úgyhogy megnyugodtam. Direkt elmentem sárgaláz-oltásra is, mert azt olvastam, hogy ha Szudánból megyek, kell oltási könyvecskét is vinni.

Én úgy emlékszem, anno a magyar Külügy honlapját is megnéztem - de úgy tűnik, rosszul emlékszem, és csak angolul meg németül guglizhattam. Azon ugyanis most kerekperec ott áll, hogy magyarként nem tudunk reptéren vízumot venni, és vízumot csak Genfben állítanak ki. Az etiópiai vízumrendszer ugyanis, mint utólag utánaolvastam, a következő: 40 ország állampolgára jogosult arra, hogy a reptéren vegyen egy 30 napos turistavízumot. Mindenki más csak a saját hazájában, vagy a legközelebbi nagykövetségen kérelmezhet vízumot, amit maximum három hónapra állítanak ki, és a kiállításától kezdve érvényes.

Vagyis, ha előre tudom, akkor se tudtam volna beszerezni, merthogy lejárt volna, mire bejutok Etiópiába, és valószínűleg ugyanaz lett volna a történet vége: nem megyek Etiópiába. De ki tudja - mindenesetre nem segített a dolgon, hogy ezt az infót valahogy nagyon benéztem.

A vízum-ámokfutásom egy hétfői napon kezdődött a kairói nagykövetségen, ahol, gondoltam, hip-hop megkapom az én kis 30 napos turistavízumocskámat. Hisz nem akarok én semmi mást csinálni, csak beutazni, rengeteg pénzt kiadni, és aztán blogposztokban hirdetni, milyen szép ez az ország, és biztatni a Reisestipendiátok következő generációját, menjenek ők is oda. 

A nagykövetségre eleve csak új jutottam be, hogy amikor az ajtónálló kérdezte a nemzetiségünket, én valami isteni sugallatra hallgatva befogtam a számat, és hagytam a német kollegákat beszélni. Utólag bölcs döntésnek bizonyult: amikor már bent voltam, és meghallották, magyar vagyok és vízumot akarok, közölték, hogy ha ezt tudják, be sem engednek. Ők ugyanis csak egyiptomiakkal, jordánokkal és líbiaiakkal foglalkoznak, én menjek szépen Európába vízumot igényelni. Próbáltam érvelni, hogy hát ez jelenleg nem annyira lehetséges, és én már három hónapja elhagytam Európát - de ez senkit nem érdekelt. Végül egy bizonyos Madam F. karmai közé kerültem, aki feltűnően szép és lehengerlően kedves volt. A következő napokban hosszú órákat töltöttem el a társaságában, és volt alkalmam jobban megismerni: Madame F., túlzás nélkül állíthatom, az arab mesék szép és álnok hősnőinek archetípusa. A válaszaiból az együtt töltött idő alatt kétségbeesetten próbáltam valami összefüggő történetet konstruálni, pontosan hogyan is kapok én egy harminc napos turistavízumot - de sajnos sikertelenül, merthogy egyszerűen nem volt semmi, de semmi összefüggés abban, amit mondott. Mindeközben mind a kairói, mind pedig az etiópiai magyar konzul telefonált és írt az érdekemben (amiért utólag is nagyon-nagyon hálás vagyok), én meg lobogtattam a német külügyminisztériumhoz tartozó német régészeti intézet hivatalos levelét. De mindhiába. Amikor Madame F. megkapta az etiópiai magyar konzul levelét, annyi volt az összes reakciója, ezen nincsen pecsét, vagyis nem tudják figyelembe venni. Telefonálni Etiópiába nem tud, merthogy a nagykövetségüknek nincs jogosultsága nemzetközi hívásokat kezdeményezni, nyilván, milyen kérdés már ez. Majd hirtelen eszébe jutott, hogy igazából az addisz abebai immigration office-nak kell itt írni, nekik itt hiába írnak és telefonálnak a magyar konzulok, ő elmagyarázta nekik is, hogy ők itt Kairóban csak végrehajtják, amire őket az addiszi immigration office utasítja. Még azt is hozzátette, nekem csak akkor tudna segíteni, ha fontos ember lennék - ugyanis csak fontos emberek esetében vállalják a rizikót, hogy valami szo-kat-lant kérjenek az immigration office-tól. A megoldás azonban nagyon egyszerű, próbált meg egy gyenge percében biztatni: kérvényezzük a vízumot egyenesen az immigration office-nál. Amúgy pedig próbálkozzak Khartoumban is, ők ott mindenre képesek.

Nos, mire idáig eljutottunk, Etiópiában 3 napos ünnep kezdődött, én pedig elrepültem Szudánba. Így jobb híjján tényleg elmentem Khartoumban is az etióp követségre. Kairóban körülbelül senki nem volt ott rajtam kívül, csak néhány panaszos, aki már napok-hetek óta járt vissza érdeklődni, pontosan mikor is lesz kész a vízuma, plusz egyszer a President sleppje, akik éppen a nagyfőnök etiópiai útját szervezték. Khartoumban ezzel szemben óriási tömeg fogadott az etióp követség ajtajában. Legelső reggelem volt ez Szudánban, nem aludtam semmit, és teljesen egyedül voltam: nem voltam lelkileg felkészülve erre az embertömegre, úgyhogy első körben leültem egy sarokba sírni egy öt percre.  Aztán összekaptam magamat, és legküzdöttem a legelső akadályt: beszereztem a vízumkérelmező űrlapot. Első körben ugyan innen is visszapattantam, mert fizetni kellett érte, mégpedig helyi pénzzel, de nekem csak dollárom volt, mert mindehol az állt, csak dollárt fogadnak el. Szerencsére néhány dán turista kisegített. Ez volt aznap az egyetlen sikerélményem.Az űrlap kézhezvétele után beálltam a női sorba - külön volt férfi és női sor -, illetve, hogy pontosabban fogalmazzak, a helyi szokásokat követve beálltam a sor legelejére. A biztonsági őr folyamatosan ordítozott az emberekkel, és alkalmasint gumibottal böködte meg, akik túl közel álltak a bejárathoz. Egy órán keresztül nem történt semmi, már azon túl, hogy mindenki mindenkivel kiabált és lökdösődött, de senkit nem engedtek be. Egy óra elteltével aztán kihirdették, hogy ezen a napon az eritreaiaknak nincs vízumügyintézés. Ez a döntés kisebb lázadást idézett elő, merthogy mint kiderült,  egy-két kivétellel majdnem mindenki eritreai volt. Az őr a gumibotjával kiemelt engem és néhány másik turistát a zúgolódó embermasszából, így mi beléphettünk a követség szent földjére - ahol is alaposan megmotoztak, majd le kellett adnom mindenemet, de mindenemet, és kikapcsolni a telefonjaimat, úgy mehettem tovább az ügyintézőkhöz.

A váróteremben beszélgettem egy ausztrál nővel, aki jogosult volt ugyan visa-on-arrivalra, viszont olyat csak repülőtéren kap, ő pedig kocsival tervezett beutazni, úgyhogy ezért jött a követségre. Állítása szerint egy héttel ezelőtt két óra alatt meg is kapta, viszont azt mondták neki, elfogyott a "sticker", úgyhogy jöjjön vissza érte ma - de ma végül tényleg megkapta. Egy kínai lány közvetlenül előttem adta be a kérelmét, vele azt közölték, jöjjön vissza két hét múlva, merthogy nincs "sticker". A lány sírva fogadta a hírt. Ezek után csak rezignáltam bólintottam, amikor közölték, hogy nekem bizony nem tudnak segíteni. Azt javasolták, kérvényezzem a mindenható Immigration Office-nál, hogy kaphassak visa-on-arrivalt. Megörültem, mert ugye Kairóban is ezt mondták, meg a genfi követség honlapján szintén írták, hogy ez is egy lehetséges opció - ha már három forrásból hallom, akkor csak igaz kell, hogy legyen.

Az etiópiai magyar konzulátus munkatársait ismét megkértem, hogy segítsenek, és ők nagyon kedvesek voltak, még aznap beadták a kérvényt. Másfél héttel később, amikor se a leveleikre, se a telefonjaikra nem kaptak választ, nekem pedig vészesen közeledett az utazás időpontja, bementek személyesen is. Az Immigration Office, a mindenható Immigration Office munkatársai ekkor közölték: nekik nincs jogosultságuk visa-on-arrivalt kiállítani, mert nincs szudáni tartózkodási engedélyem, pedig Szudánból repülök Etiópiába. Ilyen bonyolult ügyekben, hogy egy nem-szudáni állampolgár Szudánból akar érkezni, és visa-on-arrivalt kér, csak a khartoumi konzul dönthet, szóval menjek el a khartoumi nagykövetségre.

Másnap mérgemben elrepültem Mátéval Skóciába. A kollégáim amúgy 10 perc alatt megkapták a repülőtéren a vízumot, amiért én 3 hétig hiába könyörögtem. Hát, ez van. Etiópia biztos szép, de én erről sose fogok személyesen meggyőződni.